Dialogi
Choose a text
id="mobileReaderAuthor" class="mobile-reader-author" href="/authors/gregorius-i540-604" aria-label="More works by Gregorius I">
—
⋯
Original / primary: 8063 Dialog2
50.1
ΚΕΦΑΛ. ΛΕ'. Περὶ Ἀμαντίου ἐπισκόπου χώρας Τουσκίας.
50.1
ΓΡΗΓΟΡΙΟΣ. Φλώριδος ὁ Τιβερίνης ἐπίσκοπος, οὗτινος τὰ τῆς ἀληθείας καὶ δικαιοσύνης ἄγνωστα τῇ ἀγάπῃ σου οὐχ ὑπάρχει· οὗτός μοι εἴρηκειν, εἶναι παρ' αὐτῷ πρεσβύτερόν τινα Αμάζιον ὀνόματι, μεγίστης ἀκακίας ἄνδρα. Τοῦτον δύναμιν τοιαύτην ἐσχηκέναι μαρτυρεῖ, ὅτι τῷ ἔθει τῶν ἀποστόλων τὴν χεῖρα ἐπὶ τοὺς ἀσθενοῦντας ἐπιτιθεὶς, παραχρῆμα τὴν ἴασιν παρέχει. Οἵᾳ γὰρ δηποτοῦν βαρείᾳ ἀσθενειᾳ κατέχεταί τις, διὰ μόνης τῆς τῶν χειρῶν αὐτοῦ ἁφῆς ἡ νόσος φυγαδεύεται. Καὶ τοῦτο δὲ προσέθετο ἐν τῷ περὶ αὐτὸν θαύματι, ὅτι ἐν οἵῳ δ' ἂν τόπῳ ὄφιν εὕρῃ, τῆς οἱασοῦν θυμώδους σκολιότητος ὑπάρχοντα, καὶ τῷ τύπῳ τοῦ σταυροῦ τοῦτον σφραγίσῃ, παραχρῆμα ἀποθνήσκει. Τῇ γὰρ τοῦ σταυροῦ δυνάμει, δι' οὗ ὁ τοῦ Θεοῦ ἄνθρωπος τῷ δακτύλῳ αὑτοῦ τοῦτον ἐκτυπῶν, διασχιζομένων τῶν σπλάγχνων, τὸ θηρίον ἀποθνήσκει. Ἐὰν δὲ καὶ εἰς τρυμαλίαν ποτὲ ὄφις προσφύγη, ὁμοίως τῷ τοῦ σταυροῦ σημεὶῳ τὸ στόμιον σφραγίζων, παρευθὺ ὁ ὄφις νενεκρωμένος ἐξέρχεται. Τοῦτον τὸν ἄνδρα, τοσαύτης δυνάμεως ὑπάρχοντα, πάνυ θεωρῆσαι ἠγωνισάμην. Ἀχθέντος δέ αὐτοῦ πρός με, ἐν τῷ νοσοκομείῳ διαμεῖναι αὐτὸν ὀλίγας ἡμέρας πεποίηκα. Οἵα δὲ τῆς ἰάσεως χάρις αὐτόθι γέγονεν, ἐν συντόμῳ παραστῆσαι δύναμαι. Μεταξύ γὰρ ἐν τῷ νοσοκομείῳ ἀσθενῶν ὑπῆρχέ τις τὸν νοῦν βεβλαμμένος, ἥνπερ ἀσθένειαν ἡ ἰατρικὴ τέχνη τῇ Ἑλληνίδι διαλέκτῳ φρενῖτιν ὀνομάζει. Οὗτος τοίνυν ἐν ταῖς νυξὶ, μεγάλας καὶ ἀπαύστους προσφέρων φωνὰς, ὡς ἀνυγιὴς δηλαδὴ ταῖς φρεσὶ πάντας τοὺς ἀῤῥώστους ἐτάρασσεν, ὥστε μηδένα τῶν ἐκεῖσε κειμένων δύνασθαι ὕπνου μεταλαβεῖν. Ἐγίνετο οὖν πρᾶγμα σφόδρα ἐλεεινὸν, ὅτι τοῦ ἑνὸς κακῶς ἔχοντος, πάντες ἐξ αὐτοῦ χείρω ὠδυνῶντο. Παρὰ Φλωρίδου οὖν τοῦ ἐπισκόπου ἐν πρώτοις μεμάθηκα τὸ συμβὰν, ὅς τις ἅμα τῷ προλεχθέντι πρεσβυτέρῳ τὸ τηνικαῦτα ἐκεῖσε ἀνεπαύετο. ἔπειτα δὲ καὶ παρὰ τοῦ παιδὸς τοῦ τῇ νυκτὶ ἐκείνῃ τοῖς ἀῤῥώστοις δουλεύοντος. Ἔλεγεν οὖν ὅτι ὁ αὐτὸς εὐλαβέστατος πρεσβύτερος ἐκ τῆς στρωμνῆς αὑτοῦ ἀναστὰς, ἐν τῇ κλίνῃ τοῦ φρενετιοῦντος μυστικῶς παρεγένετο, καὶ ἐπάνω αὐτοῦ θεὶς τὰς χεῖρας ηὔξατο. Εὐθέως δὲ κρεῖττον αὐτὸν ἐσχηκότα ἐπῇρε, καὶ εἰς τὰ ἀνώγεα τοῦ οἴκου ἐν τῷ εὐκτηρίῳ μεθ' ἑαυτοῦ ἀπήγαγε· καὶ κατ' ίδίαν τῇ εὐχῇ ἐπικλίνας, εὐθέως αὐτὸν ὑγιῆ εἰς τὴν ἰδίαν κλίνην ἀπήγαγεν, ὥστε τοῦ λοιποῦ μή τε φωνὰς αὐτὸν ἀφιέναι, μήτε τινὰ τῶν ἀσθενούντων τὸ σύνολον ταράσσειν. Ἀπολαβὼν γὰρ τελείως ἐῤῥωμένον τὸν ἑαυτοῦ λογισμὸν, ἀλλοτρίαν ἀσθένειαν οὐ προσέθετο τοῦ λοιποῦ ταράξαι. Ἐκ τούτου οὖν τοῦ ἑνὸς θαύματος τοῦ ὑπ' αὐτοῦ γεγονότος, οὗπερ θεαταὶ γεγόναμεν, καὶ πάντα τὰ περὶ αὐτοῦ ἀκουσθέντα, ἀληθῆ εἶναι πιστεύομεν.
50.2
ΠΕΤΡ. Μεγίστη οἰκοδομὴ πολιτείας προσγίνεται, τοῦ θεωρῆσαι ἄνδρας θαύματα ποιοῦντας, καὶ τοὺς τῆς ἐπουρανίου Ἱερουσαλὴμ πολίτας ἐν τῇ γῇ θεωρεῖσθαι. 357
50.1
ΚΕΦΑΛ. ΛΕ'. Περὶ Ἀμαντίου ἐπισκόπου χώρας Τουσκίας. CAPUT XXXVI. De Maximiano Syracusanae civitatis episcopo.
50.1
GREGORIUS. Neque hoc silendum puto, quod omnipotens Deus super Maximianum famulum suum, nunc Syracusanum episcopum, tunc autem mei monasterii Patrem, dignatus est monstrare miraculum. Nam dum jussione pontificis mei in Constantinopolitanae urbis palatio responsis ecclesiasticis deservirem, illuc ad me idem venerabilis Maximianus charitate exigente cum fratribus venit. Qui cum ad monasterium meum Romam rediret, in mari Adriatico nimia tempestate deprehensus, inaestimabili ordine atque inusitato miraculo erga se cunctosque qui cum eo aderant, omnipotentis Dei et iram cognovit, et gratiam. Nam cum in eorum morte ventorum nimietatibus elevati fluctus saevirent, ex navi clavi perditi, arbor abscissa est, vela in undis projecta, totumque vas navis quassatum nimiis fluctibus, ab omni fuerat sua compage dissolutum. Rimis itaque patentibus intravit mare, atque usque ad superiores tabulas implevit navem, ita ut non tam navis intra undas quam undae jam intra navem esse viderentur. Tunc in eadem navi residentes non jam ex morte vicina, sed ex ipsa ejus praesentia ac visione turbati omnes, sibimet pacem dederunt, corpus et sanguinem Redemptoris acceperunt, Deo se singuli commendantes, ut eorum animas benigne susciperet, quorum corpora in tam pavenda morte tradiderat. Sed omnipotens Deus, qui eorum mentes mirabiliter terruit, eorum quoque vitam mirabilius servavit. Nam diebus octo navis eadem usque ad superiores tabulas aquis plena, iter proprium peragens enatavit; nono autem die in Cotronensis castri portum deducta est. Ex qua exierunt omnes incolumes, qui cum praedicto venerabili viro Maximiano navigabant. Cumque post eos ipse quoque fuisset egressus, mox in ejusdem portus profundum navis demersa est, ac si illis egredientibus pro pondere sublevatione caruisset; et quae plena hominibus in pelago aquas portaverat, atque nataverat, Maximiano cum suis fratribus recedente, aquas sine hominibus in portu non valuit portare; ut hinc omnipotens Deus ostenderet quia hanc onustam sua manu tenuerat, quae ab hominibus vacua et derelicta super aquas non potuit manere.